A jó mesék sokszor segítenek életünk során. Segítségünkre vannak a gyermekek nevelésében, a hangulatunk megváltoztatásában, az életútunk áttekintésében.
Gyermekkoromban a keleti meséket szerettem és a Grimm testvérek meséit. Később kedvenc regényeim a „Tamás bátya kunyhója” és a „Pál utcai fiúk” lett.
Pedagógusként sok mesét, történetet olvastam a gyerekeknek, közben elvégeztem a mesepedagógus képzést is.
Amikor fiam kicsi volt, minden este elutaztunk a Mesék Birodalmába. Óvodás korában csak rá figyelve olvasás nélkül meséltem. Két nagyon népszerű kitalált témánk volt. Az elsőt kisebbként, a másodikat nagyobb gyermekként hallgatta.
Az első téma volt, hogyan viszonyult ő a környezetéhez? Beleszőttem olyan élethelyzeteket, amit egy óvoda vagy család nyújthat egy kisgyereknek. Képzeletben odaadta a játékát pajtásainak, asztalt terített, nagyot köszönt az óvónéniknek, szerették egymást a nagyszüleivel. Mondanom nem kell, hogy a személyiségfejlődésére ez hogyan hatott. Kialakítottunk a mese által a jó szokásokat és fejlesztettük érzelemvilágát is.
A másik téma már nagyobb óvodásként talált meg minket. Az őserdőben játszódott, az ÁllatokBirodalmában. Két állandó szereplője volt mesénknek. Papi, a mindenkit támogató papagáj és Bölcs Bagoly, aki bölcsességével segített túl lenni a nehézségeken. Minden mese boldogan végződött.
Meséljünk! A világra jött gyermeknek arról, hogy mennyire örülünk annak, hogy közénk jött. A csecsemőknek a ritmikus, mozgásos, verses mesék a kedvenceik. A kisgyermeket érzései vezetik a világban, utánoz. Meséljünk a környezetünkről, a világ titkairól az ő szintjén.
Szeretik a gyerekek ebben a korban a varázsmeséket, tündérmeséket is. A mese hősével könnyen tudnak azonosulni. Kamaszoknál az élettörténetek, az ifjúsági irodalmak kerülnek általuk olvasásra – ha megszerették az olvasást.
A felnőttek az élethelyzetüknek megfelelő, akár saját mesét is tudnak alkotni, a sors-meséket. (Szakember útmutatásával javasolt feldolgozni.) Gyakran átalakul tőle szemléletük, akaraterejük.
Mentális egészségünknek is szüksége van a mesékre, történetekre és persze a mesélőkre is.
Írta: Füves Zsuzsa
Gondolatok a múltból…
A képzelet ereje.
A zene az kell… – jutott eszembe a dallam. Aztán az, hogy ezt dúdolhatnám úgy, hogy a mese az kell…
Mese, képzelet, képzelőerő, fantázia, képek, álmok – történés, cselekvés, valóság.
A személyiségfejlődésünk során ezek a szavak és tartalmuk más-más értelmet kapnak a különböző életszakaszainkban.
A mesével kapcsolatban sok emlékem van. Estimese könyvből pl. Öreg néne őzikéje – az egyik kedvence volt a gyerekeimnek, diavetítés esténként, mesélés általam kitalált történetekről. Éneklés pl. Szép csillagos az ég – visszatérő kérés volt részükről.
A mese élményét és azzal kapcsolatos beszélgetéseinket, fejlesztő hatását, fontosságát nem vitathatjuk. Elengedhetetlen, hogy életünk folyamán merjünk magunkkal kapcsolatban elképzelni dolgokat, álmodozni, hogy mit szeretnénk csinálni, így ki tudjuk tűzni céljainkat.
Fontos az is, hogy az elképzelt, magunkról alkotott kép, reális legyen, közelítsen a valósághoz, melynek kialakulásában nagy szerepe van környezetünknek.
Sok nehézségen át tud segíteni, hogy mi jelenik meg a képzeletünkben, mit hiszünk és fogadunk el és talán nagy nehézségek árán, de meg tudjuk valósítani azt, ami a szemünk előtt lebeg kitartóan.
Fiam agyvérzéssel született, már a születésekor kiderült, hogy a mozgásközpont sérült. Nem lehetett tudni azt hogyan tud fejlődni és mit lehet elérni nála sok tornával, fejlesztéssel.
Megpróbáltatások sorozatán ment keresztül velünk, szülőkkel együtt. Nem sok jóval bíztattak, mivel mind a négy végtagra sérült – emiatt bizonytalanságban éltünk.
Mégis voltak történések, elhangzott egy-egy mondat, ami sokszor segített és az irányt mutatta, ha azt akkor még nem is gondoltuk. Folyton visszatért és hallottam a nem mindig pozitív tartalommal bíró szavakat…
“ Általában kerekesszékbe kerülnek az ilyen fiatalok…” – hallottuk nemegyszer.
Mi szülők nem tudtuk elképzelni, így elhinni sem, hogy ez így lesz majd. Amikor elkeseredtünk, mindig az a kép lebegett előttünk, hogy igenis fog tudni egyedül járni Gábor fiam.
5 éves kora után kezdte el az önálló járást tanulni és a stabilitás csak sok-sok év múlva lassan-lassan alakult ki. Most a 30-as évei elején jár és ugyan a hosszabb távokat mopeddal teszti meg, de kis távon önállóan jár, ellátja magát.
Ő sem tudta elképzelni, hogy kerekesszékes lesz és nem volt hajlandó egyáltalán beleülni a kerekesszékbe, mikor serdülő korában a csontjai megnyúltak és az amúgy is feszes izmai még feszesebbé váltak, amihez nagy fájdalom is társult. Ez volt az a pont, amikor eldőlt, hogy életünk milyen irányba változik.
Így lett az álomból valóság a képzelet erejével a hosszú évek során rengeteg munkával, hittel, akarattal. Ma sem csinálnánk másképp.
Sántáné Magyar Judit gondolatai