Szülő-gyerek coaching a jó családi kapcsolatokért

A harmonikus, boldog családi élethez két dologra feltétlenül szükség van. Az egyik a „kommunikáció” a családtagok között, a másik a „jó kommunikáció” a családtagok között.

Coachként gyakran szembesülök azzal, hogy a szülők nem igazán találják meg a „jó kommunikációs” formákat a gyermekeikhez, a gyermekek pedig alig kommunikálnak a szülőkkel. Gyakran mindkét fél számára problémás ez az állapot, de persze ezt is „le kellene kommunikálni valahogy” a másik fél számára.

Nehezítheti a kommunikációt az is, hogy a fiatalok az online világ stílusában igyekeznek élni a mindennapjaikat. Online egy kattintás és másik szerepben vagy, másik pályán, másik szereplőkkel. Pillanatok alatt össze lehet hozni egy bulira való csapatot. Nem kell érzéseket kifejezni, nincs lehetőség a metakommunikációra, meg minek is. Ha megléptél egy szintet a játékban, már szuper vagy sőt akár hős is lehetsz. Jöhet a like. A gyerekek és kamaszok számára az online világ biztonságos közeg. Az lehet ami lenni akar, akkor, amikor.

A szülők nehezen tudják elfogadni azt, hogy a gyerekek keveset kommunikálnak velük, inkább nyomkodják a telefont vagy a kortársakkal bandáznak, gépeznek. A szülő vagy beletörődik és – nulla kommunikációval – tudomásul veszi a számára megmásíthatatlant, vagy zsörtölődik és elidegeníti a legnagyobb kincsét magától, a gyermekét. A probléma önmagát gerjesztően circulus vitiosussá válik, kialakul az ördögi kör. Már akkor sem beszélnek egymással, amikor feltétlen szükséges. Érzelmekről különösen nem. A gyenge tanulmányi eredmény, az iskolai magatartási nehézség tovább rontja az amúgy is súlyos helyzetet.

A megromlott szülő-gyerek kapcsolat mindkét fél számára érzelmileg is komoly teher, különösen hosszú távon. Megbillen a családi egyensúly, elsikkadnak a közös célok, a család –funkciójában – megszűnik családként működni. A jó kommunikációval a folyamat visszafordítható. Soha nem késő javítani, korrigálni.

A coaching kiváló lehetőség lehet arra, hogy helyreálljon a kommunikáció a szülő és gyermek között. Néhány alkalmas foglalkozás coach irányítása mellett, megnyitja azokat az utakat, amelyek a későbbiekben is járhatóak lesznek, már szakember segítsége nélkül is.